A minap a város egyik lakótömbjének ablakán hangos beszélgetés szűrődött ki az utcára, amelynek egy-egy töredéke akaratlanul is eljutott hozzám. Ebből a foszlányból is kiderült a vita tárgya, melyből két szó egész nap vissza-visszacsengett: normális élet.
Mi a baj az életünkkel? Nem normális?
Egyre bonyolultabb világban élünk, közben az élet ennél sokkal egyszerűbb és szebb is lehetne. Sajnos a 'tömegpusztítás' rohamos léptekben halad előre és a legfontosabb elemi tényezők mint a hűség, békesség, tisztelet, szelídség, alázat, jóság, gondviselés, törődés, szívesség, segítőkészség, mértékletesség, szeretet stb. szinte már hiánycikknek számít. Helyette úrrá lesz rajtunk a büszkeség, az önzés, az irigység, a sértődékenység, a könnyelműség, a félelem, az indulatosság, a csüggedés, a depresszió, a képmutatás, az aggodalmaskodás, a félelem, a gátlástalanság és még sorolhatnám. Pedig a társadalmi problémák kezelése mellett a személyes problémafelvetés épp úgy szükségszerű, hiszen
Ez a világ csak akkor lesz jobb, ha egyénenként jók leszünk!
Az etikai gondolkodás leépülése nyilvánvaló, amelyre a valóság minden szöglete egy-egy példa. Az etika alapvető törvényeire az ember már aligha döbben rá, pedig ez lenne az alapja mindennek...
Van egy mondás, hogy a fejétől büdösödik a hal!
VálaszTörlésSzerintem egy jó vezetőréteg helyrehozhatná nagyon rövid idő alatt a média segítségével ezt a társadalmi romot. De ehhez ember kell!