Este kilenc körül beértünk a kórházba, a nővérke felszólt az orvosnak, aki épp vakbelezett. Gondoltam, akkor már nem én leszek az első esete... Kicsit megnyugtatott a tudat.
Több, mint egy órát vártunk az orvosra, addig legalább biztosabb helyen szenvedtem. Nagyon alaposan megvizsgált és nagyon kedves volt. Mondtam, hogy szeretném kizárni a vakbelet és valahogy elkerülni a műtétet, mert nagyon félek tőle, mivel soha semmi beavatkozáson nem estem még át és idegenkedek minden ilyesmitől. Mosolyogva mondta, hogy most itt az alkalom és ideje elkezdenem. Irány egy újabb UH, vérvétel, vizeletvizsgálat+menjek át a nőgyógyászatra is, mert nőknél az is kötelező műtét előtt.
Érdekes módon az UH egyértelműen kimutatta, hogy vakbélgyulladás. Ott is nagyon aranyosak volta! Igaz, a lépem nem lett meg. Labor után nőgyógyászat, ahol a doki mellett dolgozó hölgy elég érdekesen reagált, hogy éjfélkor mit keresek náluk. Gondolhatta volna, hogy nem azért ülök ott, mert nem tudok aludni és most akarom a szűrést elvégeztetni. Épp akkor hoztak ki egy fiatal lányt a dokitól tolószékben. Akkor még nem gondoltam, hogy Gréta sorstársam lesz a köv. órákban...
Nődoki is rendes volt és amikor látta a sárkány-néni, hogy leöltözni sem tudok, összeszedte magát és igazán nagyon aranyos lett ő is.
Vizsgálatok után vissza a sebészetre, akkor már egy doktornő fogadott, aki megerősítette a diagnózist. Azonnal operálnak.
Kaptam infúziót, közben Grétát elvitték műteni. Lassan az én időm is eljött... Jött egy zöld ruhás fiatalember, aki mindig viccelődött velem. Emlékszem, amikor át kellett mászni a másik ágyra, akkor mondtam neki, hogy az nem megy olyan könnyen, mert a jobb oldalam alig mozog. Mosolygott, majd megszólalt: Vajon miért? Felvittek a műtőbe, leöltöztettek és egy zöld lepellel leborítottak. Akkor megpillantottam az orvost, aki fogadott mikor megérkeztünk. Ő is mosolygott, amikor meglátott és megkérdezte viccesen: Csak visszajött? Mondom: Volt más választásom, miután már mozogni sem tudok? Közben jöttek mentek az emberek a műtőben, megláttam a doktornőt is és lassacskán betoltak...
Első gondolatom, hogy ilyen helyen még nem voltam. Aztán már a félelmem is elillant, mert csak egy vágyam volt, hogy ettől a pokoli fájdalomtól végre valaki megszabadítson. Egy-két párbeszédre még emlékszem, aztán megadtam magam az altatónak. Édesanya velem maradt a kórházban egész éjszaka, édesapa hazament éjfél körül Prücsi reggeli szükségletei miatt. Majd ő is sietett be hozzám.
Következő emlékem már a kórteremben volt, de még nem teljesen voltam magamnál. Tisztán semmit sem láttam, csak foltokat, de ott is kiestek még a képek. Anyszi mondta, hogy hajnal fél egykor vittek fel a műtőbe és 3 körül hoztak le. Amire konkrétan emlékszem, hogy rettenetesen remegtem. Anyszi kért még pokrócot, rám terített még egy takarót, törülközőket, a behozott ruhákat, de megállás nélkül remegett a szám és fáztam. Következő emlékem, hogy nagyon fájt a műtét helye. Hiába kaptam infúziót, amibe fájdalomcsillapító is volt, meg aludnom is kellett volna, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Ahogy sikerült tartósabban éber állapotba jutni, anyszival beszélgettem. Tényleg nagyon fájt, de csekély súlyomból adódó korlátai voltak, hogy több fájdalomcsillapítót kaphassak. A harmadik leküzdhetetlen hatás a hirtelen rám törő erős hányinger. Ez már problémásabb lehetett volna, ha anyszi nincs mellettem, mert senkinek sem tudtam volna mondani. Erre legalább kaptam valamit az infúzióba és elmúlt. Közben közben elszunyókálhattam, mert csak foszlányokra emlékszem. A történéseket nem látom teljes folyamatukban.
Mindenkinek tanácsolom, hogy hasonló esetben tényleg ne maradjon egyedül műtét után, mert éjszaka két nővérke volt csupán: 1 a férfi oldalon és 1 a nőin. Szegények rohangálnak épp eleget, de látható, hogy nem azonnal jelentkeztek ezek a tünetek, de sok kellemetlenséget elkerülhetünk, ha van, aki tájékoztatja az illetékeseket időben. Sem a reszketésem, sem a műtét utáni fájdalom nem oldódott volna meg, ha nincs mellettem valaki folyamatosan. A hányinger meg komoly gondot is okozhatott volna a friss seben.
Valahogy fent is kegyesek voltak hozzánk, mert édesanyának sem kellett egyedül végigcsinálnia mindezt. Gréta anyukája mellette volt, beszélgettek, így kicsit elterelődött a figyelme és a várakozás valamelyest elviselhetőbbé vált. A műtős fiú lejött közben, anyszi mesélte, hogy érdeklődött tőle, hogy mi van velem. Ő meg mondta, hogy most raknak össze. Reggel beszélt a doktornővel is, aki műtött. Elmondása alapján kicsit komplikáltabb eset voltam, mert hátrafelé állt ez a fránya kis nyúlvány. Valószínűleg akkor nekem ezért nem fájt jobb oldalt, hanem a derekamba és a hátamba sugárzott. Reggel bejött hozzánk, megnézte Grétát és engem is. Nagyon aranyos volt. Apuska is korán bejött és velem maradtak délelőtt. Utána én is jobbnak láttam, ha hazamennek, mert folyton bealudtam. Igaz, csak rövid időre, de beszélgetésre sem voltam alkalmas. Édesanya meg egyébként sem aludt semmit, így közös megegyezéssel elbocsátottam őket.
Délben kaptunk egy kis üres levest, ami húslevesszerű volt, de nem volt benne semmi. Az nagyon jól esett, főleg a só miatt, meg meglepetés is volt, mert nem számítottunk rá. Az is igaz, hogy csütörtök óta nagyon keveset ettem, így nem is hiányzott az étel. Délután bejött hozzám Erik, aminek nagyon örültem. Bár sajnáltam, hogy ilyen körülmények között találkozunk, de most így alakult. Lényeg, hogy időben bementünk a kórházba és szerencsésen végződött a dolog. Remélem, 10 vagy 20 év múlva, ha visszaolvasom ezt a bejegyzést, már csak egy szép emlék lesz.
Vasárnap éjfél körül kicsit sétálgattunk, lecsekkoltuk a telefonokat a falon, mert folyton muzsika jött belőlük, ha rosszul voltak visszatéve. Az alvás kissé nehézkes mai napig, mert csak egy pozícióban hozható össze, így ált. több ütemben kivitelezem.
Hétfő reggel már kaptunk 3 zsömlét, amiből egy felet sikerült megennem reggelire, de valahogy még az is nagyon ízlett. Megnézett minket két doktornő (egyik, aki műtött) és mondták, hogy 11 körül hazamehetünk, mivel nem lázasodtunk be. Grétával sokat beszélgettünk nap közben, már sokkal éberebbek voltunk, mint vasárnap. Reggel megérkeztek a szüleim, majd Gréta anyukája is és a beszélgetések átlendítettek minket az elmúlt napok nehézségein. A zárójelentés nagyon nehezen készült el, így az ebédet még megvártuk. Kaptunk ismét üres levest, tört krumplit, fasírtot és őszibarack kompótot. Én teljesen meg voltam elégedve vele, nagyon ízlett, mennyiségileg meg sok is volt. Egyelőre még csak pépes dolgokat ehetünk, minden nap szurit kell magunknak beadni (még 10 napig), majd csütörtökön kell visszamenni a varratok kiszedésére. Kis kellemetlenséget okoz 1-2 napig a torok kaparása, amely a műtét során bevezetett csövek miatt alakul ki, ill. az infúzió után a kar zsibbadását tapasztaltuk mindketten.
Hétfő reggel már kaptunk 3 zsömlét, amiből egy felet sikerült megennem reggelire, de valahogy még az is nagyon ízlett. Megnézett minket két doktornő (egyik, aki műtött) és mondták, hogy 11 körül hazamehetünk, mivel nem lázasodtunk be. Grétával sokat beszélgettünk nap közben, már sokkal éberebbek voltunk, mint vasárnap. Reggel megérkeztek a szüleim, majd Gréta anyukája is és a beszélgetések átlendítettek minket az elmúlt napok nehézségein. A zárójelentés nagyon nehezen készült el, így az ebédet még megvártuk. Kaptunk ismét üres levest, tört krumplit, fasírtot és őszibarack kompótot. Én teljesen meg voltam elégedve vele, nagyon ízlett, mennyiségileg meg sok is volt. Egyelőre még csak pépes dolgokat ehetünk, minden nap szurit kell magunknak beadni (még 10 napig), majd csütörtökön kell visszamenni a varratok kiszedésére. Kis kellemetlenséget okoz 1-2 napig a torok kaparása, amely a műtét során bevezetett csövek miatt alakul ki, ill. az infúzió után a kar zsibbadását tapasztaltuk mindketten.
Összességében tényleg hálás vagyok a sorsnak, hogy időben bementünk, bár szinte felfoghatatlan, hogy milyen hirtelen vakbélgyulladással kell szembesülni minden előzetes jel nélkül. És szerencsésen átestem életem első műtétjén is. Nem mintha hiányzott volna, de ennyi legyen a legnagyobb bajom. Tény, hogy nem a legjobbkor jött, hiszen egy új kezdet előtt álltam, de biztosan megvan ennek is az oka. Minden elismerésem az orvosoknak és az ápolóknak, mindenki nagyon kedves volt és hallva a magyar egészségügyről szóló híreket, engem teljesen lenyűgözött. Azon az estén, a sokadik vakbélműtét után is mosolygósak, viccesek tudtak maradni, ami felér egy fél gyógyulással.
Egy észrevétel még a vakbélgyulladáshoz:
A házi orvosom mondta, hogy milyen okai lehetnek a kialakulásának. Egyik példának a szőlőmagot hozta fel. Nos, Grétával beszélgettünk és mindketten előtte nap ettünk egy fürt szőlőt. Természetesen nem vehető készpénznek az összefüggés, mindenesetre esélyesen indul a szőlőmag az okozati listán.Mondta az orvos is, hogy nem szokott hirtelen ennyire megemelkedni a vakbélműtétek száma, mint szombaton, de most tényleg nekik is összejött rendesen. Akkor csak lesz a szőlőmagban valami, mert szőlőszezon van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése